VII.FEJEZET
Összetört álmok
Sam
Ann
Sam olyan gyosan száguldott a kórház felé, ahogy csak tudott. Kicsi lánya az autó hátsó ülésén vajúdott és Ő csak annyit tehetett, hogy kinyomja a trepnit a gázpedállal. Sam nem volt egy érzelmeket sugárzó ember. Kemény, határozott férfinak látszott. Rengeteget dolgozott, hogy biztosítani tudja családja számára mindazt, amire szükségük volt,sőt még többet is.
Az idő múlásával egyre több és több feladat hárult rá, de Ő sohasem panaszkodott.
Nőttek a gyerekek, felgyorsult a világ és ezzel együtt járt az igények, kívánságok kielégíthetetlen sora is.
És Bell minden megkapott, amit csak pénzzel meg lehetett vásárolni.
Ha zongorát kért, azt kapott, ha repülni volt kedve, utazott.
El volt kényeztetve. Talán azért volt ez a kivételezés vele, mert igen sok baj érte.
Bell kisgyerekként nagyon sokat betegeskedett, sokszor vitték kórházba az ország több pontjára. Sam mindig elvitte Emmát látogatni. Akármilyen fáradt volt, akármennyit dolgozott, mindig ment a gyermekéhez. Egyet azonban nem tett: az érzéseit soha nem mutatta ki. Bell egyetlen egyszer látta Samet sírni: az édesapja temetésén.Ott döbbent rá a lány, hogy mennyire szereti az apját. És ezt addig kell kimutatni, amíg megteheti. Amíg van rá lehetősége….
Lehet, hogy a szeretetre vágyó kamaszlánynak az édesapja hiányzott legjobban az életéből..Nem beszélgettek soha olyan dolgokról, ami szükséges let volna a lány normális mentális fejlődéséhez.
És most ez a rengeteg munkától és bajtól-problémától kissé megtört, érzelmeit soha ki nem mutató apa; lányának fájdalmalmas kiáltásaitól kissé megrémült ember próbált minnél előbb eljutni a szülészetre. Hősként kellett volna ünnepelni Samet, de most senki nem foglalkozott vele.
Hamarosan megszületik Bell réges rég várt gyermeke. Sam és Emma kicsi lányából anya lesz.
Hajnali 6 óra volt, mikor a folyosóra értek. Bell alig tudott csendben maradni. A szája teljesen kiszáradt a sok levegővételtől. Fogait csikorgatva próbált európai ember módjára, az elvárásoknak megfelelően viselkedni. Pedig legszívesebben ordított volna a fájdalomtól.Nem nagyon tűrte, ha valaki rendre utasította, itt egy idő után pedig már-már ki is érdemelte.
Mikor nagyobb fájásai voltak, megkapaszkodott a fűtéscsőben, ami végigfutott az egész osztályon felszerelt radiátorok között. Megfeszülő testének minden rezdülését közvetítette az igencsak elöregedett, zörgő csőrendszer.Az egyik ápolónő –már biztos az egész éjszakáját átdolgozta-rászólt Bellre, hagyja abba a cső rángatását, még a végén kitépi a helyéről…
Bellnek már elege volt ebből az egész állapotból, a fájdalomból, a tehetetlenségből,és most itt van ez a nővér, aki render akarja őt utasítani.
Eltorzult arccal odafordult a nővér felé, és kissé cinikus hangnemben kipréselt egy mondatot a fogai közül:
-Apu központifűtés szerelő, ha letépem, majd visszaszereli!
Nyugtázva, hogy a nővér megértette, amit mondott,az ablak felé fordult és próbált halkabban szenvedni..
Mindenki elment.
Az orvos, akinél Bell szült volna, azt mondta ebből csak délutánra, eséte lesz baba,mert Bellnél még nem indult meg a tágulási folyamat. Meggyőzvén Samet, Emmát és Frenkyt hazafelé vették az irányt. Az orvos is átment a szomszéd településre.
Bell egyedül maradt a folyosón. Hiába mondta, hogy ő márpedig most szülni fog, senki nem figyelt rá.
Az orvosa elment, a többinek pedig ott voltak a saját betegei. Félreültették a szülőszoba egyik ágyára, mondván ő még ráér. Ahogy leült az ágy szélére, elfolyt a magzatvíz. Kicsit derült is rajta, hiszen a “radiátoros” nővérke húzhatta le az ágyat. Bell gondolta, most aztán jól bosszút állt a rendreutasítgató nőn. Aztán már nem is volt ideje gondokodni sem…
Samék még a város táblát sem érhették el, mikor meindult a szülés. Se orvos, se apa,..Pedig az apás szülés három fontos szereplője közül kettő hiányzott….
Nem sok idő volt az előkészületekre,a kisbaba nagyon ki akart már bújni.
A kórház főorvosa éppen szabad volt, így ő segítette világra Bell kislányát, Lilit.
Még gátmetszésre sem volt idő, a baba szinte a doktor kezébe tolta magát.
A válla beakadt és el is törött mire kiküzdötte magát a számára eddig oly nyugalmat és melegséget árasztó,de egyre szűkebb közegből.Első levegővételéhez próbált jutni ebben a számára ismeretlen,világos és hideg világban.
Megismerkedésük óta kilenc év telt el, mire megszületett Lili, Frenky és Bell első közös gyermeke.
És ismét tavasz volt…
Lili tüneményes baba volt.Fekete hosszú hajjal született.Szemei már akkor zöldes színben játszottak.Sajnos akadt egy kis probléma: A sok sírás okát- a törött kulcscsontot –nem vették észre. Így ahányszor megfogták a babát, éles visítás hallatszott a csecsemő osztály felől.Már három nap is eltelt, mire Bell nővérének feltűnt, hogy a baba csak akkor sír így, mikor forgatják.
Ann egészségügyi dolgozó volt, így most először sokat tudott segíteni hugának. Amíg Lili meg nem született, nemigen volt igazi testvéri viszony a két lány között. 5 év korkülönbséggel éppen kerülték egymást .
Nem is beszéltek napi szinten.Egy városban éltek,mégis hetek telnek el,hogy összefussanak
Soha nem hívták fel egymást csak azért,hogy megkérdezzék egymástól,mi újság?.
Mégis tudták,ha valami történne velük,csakis egymásra bíznák a gyermekeiket.
Amikor Bell általános iskolába került, Ann éppen felső tagozatos "nagylány"lett.
Mire Bell 5.-es lett, Ann elkerült a szomszéd városba középiskolába.
Bell Gimnazista lett , Ann férjhez ment.
Éppen úgy jöttek az életük változó periódusai, hogy elkerülték egymást.
Ann éppen olyan volt, mint az apukájuk. Zárkózott, csendes. Talán túlontúl is a háttérbe vonult. Legalábbis Bell életéből kimaradt.
Megszülettek Ann gyermekei, aztán jött a Lili.
Amennyire nem voltak jelen egymás életében, annyira ragaszkodott Bell a nővéréhez.
És most volt rá lehetőségük, hogy egy kicsit bepótoljanak abból, amit 23 évig nem gyakoroltak: a testvéri szeretetet, a segítség kérést és nyújtást. Egymás iránt való érdeklődést.
Szóval Lili…
Lilit nem lehetett nem szeretni.3 hónapos korától átaludta az éjszakákat, nagyon jó kisbaba volt. Bell nagyon sokat sétált vele. Tolta a babakocsiban a mindig mosolygós kislányt és élvezettel zsebelte be a dícsérő szavakat. Ahogy ki lehetett vinni a gyermeket a természetbe, már adta is rá a rugdalózót és uccu neki, már gurult is a kocsi. Lili imádta, ha tolták a fenekét. Amikor már ülve sétáltak, kidobálta a lábát a kocsi szélére és nagyokat kuncogott a vele szemben elhaladó emberekre.
Sugárzó pofijával megvett mindenkit.
Nem lehet szó nélkül elmenni az mellett sem, hogy a csecsemőként 
fekete hajú kislány 1 éves korára olyan szőke fürtökkel rendelkezett, hogy az irigylésre méltó volt. Pufóka arca, szőke copfja mindig rendezett volt, anyja tett róla, hogy különböző hajcsatok mindig díszítsék az amúgy is gyönyörű arany haját. De soha nem látták, hogy hárman sétáltak volna.
Aki nem ismerte Őket, azt hihette, hogy Bell egyedülálló anya. Nem mintha foglalkoztatta volna, hogy mások mit gondolnak.Őcsak tolta azt a babakocsit és élvezte az anyasággal járó idő minden boldog percét. Egyik délután kopogtak. Egy férfi állt az ajtóban és közölte a lánnyal, hogy egy hetük van, hogy elhagyják a lakást, mert a tulaj eladta Neki az ingatlant. Bell nem értette a dolgot, hiszen úgy egyeztek meg, hogy elővételi joguk lesz az albérletre, ha a tulak el akarja adni.
De itt már semmi értelme nem volt a vitának. Lili alig múlott 6 hetes, amikor egy hét alatt át kellett költözni egy másik albérletbe. Még szerencse, hogy a város nem volt szűkében az üres lakásokkal. Egy probléma azért akadt: az új lakásnak sokkal több volt a rezsije, mint az előzőnek. Aligjöttek ki a pénzükből és most még többet kellett fizetni.
Bellnek rengeteg ismerőse volt,érdemes volt belevágnia egy kozmetikai szereket forgalamzó cég termékeinek árusításába. Annyira jól ment neki, hogy 3 hónap után felkérték a megyei koordinátorok vezetésére. Saját autójával és persze Lilivel hetente kétszer ment egy jó nagy kört a megyében, érintve minden olyan falut és várost, amely hozzá tartozott. Terítette a szükséges árut, kipótolta a koordinátorok hiányzó készletét. Frenky a fő állása mellett ekkor még vállalt munkát a telepen is.
Egyre jobban elhanyagolták egymást. Frenky sokszor bántotta Bellt a súlya és a szüléstől ”eltorzult ”melle miatt. Olyan kisebbségi komplexust váltott ki ezzel a feleségéből, hogy az már le sem vetkőzött előtte. Sőt! Senki előtt sem vált meg ruháitól. Még a nőgyógyászhoz sem ment el. Ennek az is oka volt, hogy Frenky szemére vetette, hogy “mutogatja” magát idegen férfi előtt. Bell teljesen kikészült idegileg.
Együttlétről nem is ábrándozott. Szinte gyűlölte már magát. Igazából azt gyűlölte, akivé a férje tette. A mindig mosolygós , életvidám, társasági lányból egy magábaroskadt, fáradt depressziós nőt csinált.
Egyik este mikor már minden háztartási dologgal elkészült Bell,megfürdött és lefeküdt a hálóban.
Éjszaka hallotta, hogy nyílik az ajtó. Frenky jött haza, totálkárosan.
Bell azt hitte, ha majd úgy tesz, mint aki alszik, elkerüli a soron következő veszekedést. Nem volt már kedve megszólalni sem.
Háttal feküdt az ajtónak.
Vesztére. Frenky levetkőzött és a lányt hirtelen a hasára fektetve,egyik kezével a karját hátracsavarva szorította, másik kezével a lány arcát a párnába nyomva magáévá tette. Bell még tiltakozni sem tudott, levegőt sem kapott. De tíltakozni egy idő után semmi értelme nem volt. Várta, hogy legyen vége az egésznek.Még soha így nem alázták meg. Most érezte csak , milyen gyenge. Megvédeni sem tudta magát.És éppen az az ember tette ezt vele, akiért tűzön-vizen átment.. A férfi miután végzett, elkönyvelve, hogy Bell megkapta a jussát,mint aki jól végezte dolgát elfeküdt az ágyon és már aludt is. Bell végigbőgte az éjszakát, persze halkan, nehogy még azért is kapjon.
Már undort sem érzett,inkább csak közönyt. Már az öngyilkosság is megfordult a fejében, de ezt gyorsan el is hesegette, hiszen mi lenne a kicsi Lilivel nélküle….
Frenky valószínű az egészből nem emlékezett semmire.Másnap legalábbis úgy viselkedett, mintha nem történt volna semmi. Bell nem feszegette a dolgot. EL AKARTA FELEJTENI.
Pár hét múlva megint rátörtek a rosszullétek. Betudta annak, hogy még szoptat, sokat talpal,keveset eszik.
De mikor már a rosszullétek görcsös fájdalommal értek véget, muszály volt elmenni a orvoshoz. Emmára hagyta Lilit és lesétált az orvoshoz. Aznap nagyon sokan voltak a rendelőben. Bell nem is tudta kivárni a sorát. Érezte. hogy most valami extra görcs jön. Mégsem akart a rendelőbe maradni, elindult a buszmegállóba. Gyalog biztos nem ér haza…Amikor felszállt a buszra, valami ragacsos forróság öntötte el.. Most aztán nagy baj volt.Annyira vérzett, mintha vágóhídon lett volna. Görcstől összerándult, görbe testtel elhúzta magát a busz hátuljába és megkapaszkodott a z ablak alatti csőben.Leülni nem mert, el sem akarta gondolni, hogy milyen állapotban van a nadrágja. Mobiltelefonon felhívta Samet, jöjjön elé,mert nem tud hazamenni.
Végül Sam bevitte Bellt a kórházba, ahol megállapították, hogy ez bizony egy vetélés. Tudta jól, mikor következett be ez a terhesség. Élete egyik legmegrázóbb éjszakáján.
Bell jól tudta, ez nem mehet így sokáig. Minden nap egyedül vinni a háztartást, vigyázni a csecsemőre, pontosan, odafigyelve végeztni a munkáját órákat vezetni. Esténként hulla fáradtan rogyott az ágyba.Még a szülei sem tudták, mit is csinál valójában. Néha a barátnőjével együtt készített kézműves tárgyait vitte magával és adta el különböző virágboltoknak, máskor táncórákat adott a helyi iskolákban, óvodákban. Lili 6 hónapos korában már napi 4 órát is tartott heti 3-4 alkalommal.
Soha nem vallota be senkinek, mennyire hiányzik a tánc, a balett.
Rátörtek a régi emlékek:a sok-sok külföldi utazás, a csillogó ruhák, az óriási színpadok, a fény, a pompa és a rengeteg ember, akik körülvették.Már nem is emlékezett arra, hogy ezért mi mindent áldozott fel és mennyi verejtékes munkája volt benne. Csak a szépre emlékezett. Volt mire.
Lili szépen cseperedett, rengeteget tanult, már 18 hónaposan bölcsis lett.
Bellnek vissza kellett menie az eredeti munkahelyére, félt, ha most nem megy vissza, később nem lesz helye. És itt abba kellett hagynia a tanítást is, hisze mindkettő délelőtti elfoglaltság és még ő sem tudott ketté szakadni.
Kezdődtek a szürke, rohanással teli napok. Bell és Lili nyitották a bölcsit.Már fél hatkor ott álltak a kapuban, várták az első dadát vagy segítőt aki nyitotta a bölcsit. Bell 6 órától dolgozott fél háromig.Miután végzett buszra ült és máris ment az ő csillag bogaráért.Megbeszélte a dadákkal, hogy aznap éppen mit tanult Lili és máris mentek a boltba vásárolni vagy a parkba sétálni. Miután hazaértek úgyis csak a némaság fogatta őket. Ha Frenky otthon volt, csenben kellett maradniuk,hogy őurasága aludni tudjon. Állandóan a Spektrum műsorát nézte, ha tévézett. A konyhában zörögni nem lehetett, a gyereknek kacarászni nem lehetett, sírni meg hisztizni egyenesen tilos volt. Ha mégis előfordult, hogy megzavarták a ház urát, abból óriási csete-paté keletkezett. Egyidő után Bellnél is elszakadt a cérna. Egyre sűrűbben fordultak elő a kiabálások, hangos veszekedések. Ilyenkor Frenky fogta magát és átment a szomszéd kocsmába búfelejteni….. Aztán mikor hazament kezdődött minden elölről.
Ekkor már a harmadik albérletben laktak.Lili születése óta nem telt el még 1 év sem, mikor ide költöztek.
És ha eddig nem voltak bajban,most lettek.
Frenkyt először kirúgták a telepről,mondván, hogy gázolajat lopott, majd kirúgták a munkahelyéről is,mert ott senki nem dolgozhat, aki ilyen dologba keveredik.
Ott álltak Bell “kezdő”fizetésével egy kisbabával egy albérletben és ellepték őket a sárga csekkek….
De összetörni nem szabadott. Mert ha Bell is feladja, hová jut ez a család?
Frenky elment a szomszéd városba dolgozni, majd a Fővárosban kötött ki. Mondván:csak ott kapott munkát. Az igazság az, hogy Frenkynek ez volt a legjobb megoldás. Nem kellett a sírást, a panaszt hallagatnia. És különben is: azt sem tudta felfogni, hogy e zaz ő családja. Nem is tudta, mit jelentenek ezek a szavak:
Család, kötelesség, felelősség.
Egyre ritkábban járt haza. Szinte már csak látogatóban volt otthon.Egyik nap Bell átment a szüleihez Lilivel. Feltűnően sok ruha volt a lányon. Bell nem is bírta sokáig, elsírta magát és elpanaszolta anyjának, hogy megint verekedés volt otthon,az üvegasztal összetörött és az egyik ajtó is. Aztán levetette a blúzát és megmutatta Emmának a testét beborító lila foltokat. Nem túlzás,58 különálló lila,kék, de még sárga-előző verekedésből származó nyomok is borították a lány testét. Ann is megtudta másnap,hogy hogy néz ki a huga. Boxoló férje kíséretében átment Bellékhez. Frenky nyitott ajtót.Ann egy jól irányzott mozdulattal kipenderítette Frenkyt a lakásból és olyan erővel lökte meg, hogy az két lépésből a lépcsősor alján találta magát. Ann tudta, hogy őt nem fogja Frenky megütni. Annál sokkal jobban tartott a Boxoló férjtől. Többé nem kellett oda betennie a lábát.
Bell összepakolta a cuccát és a pesti barátai utána vitték a férj holmiját.
Bell egyedül maradt az albérletben a kicsi lányával a kilátástalansággal és a sok tartozással.
Muszály volt segítséget kérnie.
Bellnek az volt a szerencséje, hogy a szülei sosem engedték el a kezét. Ha mondták is a magukét,mindig segítettek rajtuk.Bell így már egész jól kijött a szülői segítséggel kipótolt fizetéséből és a kozmetikai szerek árusításából.
Délutánonként Lilit vitte a játszótérre vagy a parkba. A sokat emlegetett parkba. Amikor ott voltak, nem érezte azt a nyomást, ami egész nap ránehezedett.
Életében először zokogva tört ki belőle a fájdalom.Rájött, hogy az életét hagyta abba, mikor utoljára lépett a világot jelentő deszkákra. De ezt visszacsinálni nem lehetett. Finoman szólva sem volt már versenysúlyánál és az izületei, izomzata sem volt már a régi.Mégis, mikor kapott egy felérést, hogy a jubileumon egy tánc erejéig igényt tartanak rá, kiugrott a bőréből. Boldogan vetette bele magát a számára oly megterhelő,mégis magasztos feladatba.Már teljesen új táncosok vitték a prímet, Bellék az “öregeket” képviselték. Semmiért sem cserélte volna el ezt a pillanatot.
Újra azzal az aszzonnyal állt szemben, aki 25 évvel ezelőtt elindította és végigkísérte pályafutását, aki oly fontos volt számára. Bell olyan volt, mint egy betörhetetlen csikó. Magdalénának mégis sikerült tanítania. A makacs lány sokszor került bajba a próbákon is, de szíve mélyén tudta, ettől az asszonytól csak tanulhat. Többek között kitartást, a kötelességet, a felelősséget. Arra mindig szükség volt. Szocializálodott, megtanult csapatban élni, másokon segíteni, uralkodni az érzésein, elviselni a fájdalmat, tűrni. És minderre szükség is volt a való világban is.
Nem lehetett elég hálás Bell. Amikor az utolsó függönyt is összehúzták, az épület mögé mentek a táncosok. Tüzijátékot rendeztek a 25 éves jubileum után.Magdaléna és Bell néma csendben álltak egymás mellett és nézték szebbnél szebb fénybombákat.Bell érezte, hogy nem bírja tovább. Odafordult a művésznőhöz és csak annyit tudott mondani: Köszönöm.
Küszködött a könnyeivel, nem tudta leplezni a kitörő érzéseit. Nem is akarta. Bár tudta, hogy ez a gyengeség jele.De már ez sem érdekelte. Miért is ne mutathatná ki egyszer az igazi érzéseit. Soha nem mondta meg a vezetőjének mennyire tiszteli és becsüli, hogy felnéz rá és Ő a példaképe.Soha nem mondta el neki, mennyire szereti , hogy nem ismer még egy ilyen kemény, határozott, céltudatos,mégis kedves, jószívű, szerethető EMBERT, mint Ő. Neki köszönhették, hogy bejárhatták a világot és megtanultak a tánccal élni.És a legfontosabb:mindig számíthattak egymásra!
A csoportban olyan barátságok köttettek, amelyek egy életen át 
elkísérik őket, legyenek a világ bármely pontján. Magdaléna még csak nem is sejhette, hogy Bell ilyen nagyon ragaszkodik hozzá, hiszen soha, de soha nem volt az az érzelmileg kitörő fajta. Sokszor minimális tiszteletet se mutatott felé. Pedig ez lehet jobban bántotta Bellt, mint a koreográfusnőt.
Lezárult egy korszak.
Bell most nőtt fel igazán.
