9. fejezet

IX.FEJEZET

Bíróság

A Bíróság ítéletet hozott. Rezzenéstelen, szinte minden érzéstől mentes arccal hallgatták végig, ahogy a Bíró kimondta a válást végérvényesen és visszavonhatatlanul. Az anyagiakban nem kellett sokáig egyezkedni, jóformán nem volt semmijük. Amijük volt, azt Ők már régen elvesztették. Nem pénz volt az, nem is értékpapír! De a legnagyszerűbb dolog, mit kézzel megfogni, szemmel látni nem lehet. Szerelem volt az a javából! Volt…
Hol van már az a tűz, az a mindent elsöprő érzelem cunami?..... Felemésztődött az évek során. Ezt a szerelempalántát nem ápolták. Elültették, vigyázták. Néha a vihar megtépázta, de meg tudott újulni és friss hajtásokat is hozott. De az első bimbó kivirágzását követően kiszáradt, elpusztult.
Két ember, akik valamikor tűzön-vízen keresztülmentek egymásért most, mint két idegen várták, hogy számukra vad idegen emberek döntsenek az életük hátralévő részéről.

Mint ahogy ezt éveken át hagyták.

- Az ítélet jogerős! Mondta ki a bíró és a talárját megigazítva az írnokra nézett.
A hölgy fejbiccentéssel jelezte, hogy befejezte a jegyzetelést.

- Elhagyhatják a termet! Minden jót!

A két fiatal egymás után ment ki a folyosóra. A szülők kint várták Őket. Még csak egymásra sem néztek. Csak minél előbb hagyják el ezt a számukra kínos helyszínt!

Bell megállt egy pillanatra. Nem tudta eldönteni most mi van. Gombócot érzett a torkában, alig tudott nyelni. A sírás fojtogatta.

- Miért fáj most ez ilyen nagyon? Ezt akartam…Én akartam így!Ezt a kapcsolatot egyszer és mindenkorra le kellett zárni.
- Ezekkel a gondolatokkal és a fojtogató érzéssel a torkában, remegő kézzel kinyitotta a Bíróság ajtaját és vissza se nézve távozott a rideg folyosóról.

Még a kabátot sem vette fel, csak a karjára hajtva vitte egészen az autóig. Kint az utcán hideg szél fújt. Bell ebből semmit sem érzékelt. Már egy órája remegett az idegességtől. Kavarogtak benne az érzések. Végül is érthető. Az életének egy meghatározó személyétől vált meg.

Az élet most új könyvet írt. Ez nem volt egy leányálom. Itt  egy új fejezet kezdődött…

Egy új élet... 

Mintha két ember lakott volna egy testben:

Egy társasági ember és egy csak magának való lény.

-Két örök szerelme volt: a motor és a balett;
- Vágyta a szabadságot, de nem tudott egyedül élni;
-Imádta az embereket, mégsem tudott megnyílni  feléjük;
-Szeretett szeretni, de nem hagyta, hogy szeressék;
- Könyörögte a figyelmet, de elutasította mások véleményét,
- Élhette volna az elismert művészek csodás életét, lubickolhatott  volna az elismerésekben.
 De Bell meg akart dolgozni minden egyes mosolyért, könnyért.
Sokat tanult az életben, egyet azonban nem mindíg tartott be:

Két út közül a legrövidebb :az egyenes….