5. fejezet

V.FEJEZET

A régi új!

Terhes titok

.....Mindenki máshol kereste a boldogulását. Frenky hónapok óta nincs a városban és Bell is új kapcsolatban próbálta megtalálni a boldogságot.
""Mi lett volna, ha" - külön-külön csak puszta szavak. De együtt képesek ott visszhangzani az ember fejében egy életen át. "Mi lett volna, ha" - vajon mi? Sohasem tudhatjuk. Nem tudhatom, hogy alakult az élete, de ha amit akkor érzett, igaz szerelem volt, akkor sosem késő. Ha igaz volt akkor, miért ne lenne igaz most is? Csupán bátorságra van szüksége, hogy a szívére hallgasson. Nem tudom, milyen szerelem volt egykor Júliáé, olyan, amiért mindent eldob az ember, olyan, amiért akár az óceánt is átszeli, de szeretném hinni, hogy ha egyszer engem is megtalál egy ilyen, lesz bátorságom elfogadni!"

Minden folyt a maga útján, amikor egy nap Frenky megjelent a városban.

A lány stabilnak érezte Tomy iránt táplált érzéseit, szinte már el is felejtette,hogy valamikor esküt tett, soha senkit nem fog úgy szeretni, mint az első nagy szerelmét. Ekkor azonban Tomy és Bell éppen fasírtban voltak. Bell egész délelőtt könyörgött Tomynak, hogy menjenek fel a Fővárosba tüzijátékot nézni. A fiú azonban hajthatatlan volt. Nem akart ilyen számára semmit sem jelentő rendezvényen részt venni.

Ennek a kijelentésnek szóváltás let a vége.

Repültek a sértések , a vélt vagy valós sérelmek.

Nagyon elszállt a ló velük. Olyan csúnyán viselkedtek egymással, hogy aki látta Őket, azt hitte, ellenségek. Az, hogy Bell kiabált nem újdonság, de ahogy Tomy beszélt…na az mindenkinek új volt. Lekezelő és fölényeskedő stílusán még Bell is  megrökönyödött.
A lány fogta magát, otthagyott csapot- papot és haza ment

Bellnek Alival való kapcsolata nyitotta fel a szemét, hogy igenis lehetnek vágyai, lehetnek elvárásai, kívánságai,igényei.

Lehet, hogy Tomyval nagyon jól elvoltak, csak éppen a fiúnak semi életcélja nem volt. Bell egyedül szervezte a programokat, kereste a pénzt, vitte a hátán ezt a kapcsolatot. Tomy barátai viszont úgy gondolták, Bell nagyon kisajátítja magának a fiút. Ezt be is tömték Tomy fejébe.

Eleinte Tomy Bellre hivatkozott, majd rájött, hogy tudja megoldani ezt a helyzetet. A kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt.

Tomy éjszakánként megvárta, míg a lány elalszik és kiosont a szobából. Elment a törzshelyükre és kiszórakozta magát a haverokkal.

Nem akarta elfogadni a tényt, hogy nem egyforma magasan van a léc, melyet át kell ugraniuk.

 Egész délután azon gondolkozott, mi történt velük, hogy így alázták egymást. Átment Tomyékhoz, hogy megbeszélje ezt az egészet.

Kopogott.

Tomy testvére nyitott ajtót. Bell kérdésére, hogy hol van Tomy, egyszerű válasz jött:

-Tüzijátékra ment a haverjaival a Fővárosba…

Hová???-örjöngött a lány.

Sarkon fordult és eldöntötte, itt vége.

Azt gondolta, valószínű nem lett volna elég jó társasága a fiúnak ,hogy a haverokkal ment el. Ha a haverok elölrébb valók, akkor tessék:lehet velük együtt járni!!!De nélküle!! Lezárta magában ezt az “ügyet”. Nem fog hátra nézni ,nem fog fájni és………… nem is érdekelte már az egész.

Csalódott volt és mérges. Rossz szokása szerint a földet bámulva ment az utcán. Azt sem látta, kik mennek el mellette. Azt sem tudta, kik köszöntek rá.

 És azt sem tudta, jelenleg mere tart Ő maga.

 Na és persze az élete. Úgy érezte, senki sem érti meg Őt. Ismét egyedül maradt az érzéseivel,a fájdalmával.

Bell akkor már 22 éves volt. A kapcsolatának problémái nem is voltak akkorák, hogy szakítani kellett volna. Igazából meg is beszélhették volna, de Bell már nem akart beszélgetni. Nem Tommal, hanem Bellel volt a baj.

Már majdnem hazaért, amikor ismerős arc közöledett…

Egy rég nem látott arc…

Frenky éppen a barátjához igyekezett. Homlokzatot festettek és Ő is kivette a részét a munkából.

Megállt az idő. Hirtelen minden rossz és minden jó elillant a fejekből. Minden jó, amiben jelenleg éltek és minden rossz, amiben annak idején együtt éltek. Szinte beleestek egymás szemébe. Úgy működött a testük, mint két mágnes. Nem tudtak egymásról szinte semmit, mégsem gondolták, hogy bármelyikük is elutasítaná a másikat.
Az idő megszépít mindent,mondják.

Itt is ez történt.

Teljesen mindegy, ki volt a lány mellett, bárkitől képes volt megválni Frenky miatt.

 Augusztust írtunk.

Fellőtték az utolsó tűzijátékot is, mikor a megbeszélt helyen találkoztak.
 Már tényleg felnőttek. Úgy döntöttek,adnak egy 100.esélyt is maguknak. Mit lehet elrontani még ennyi próbálkozás után?

Majdnem tíz éve, hogy megpillantották egymást, mégsem ismerték a másikat. Mindenkit átformált az élet.

 Volt mit megbeszélni. Bell szülei azon a héten nem voltak otthon. Este már együtt mentek a helyi diszkóba. Úgy viselkedtek egymással, mintha ez lenne az első randijuk.

Pedig senki nem ismerte egymást úgy, mint ahogy Ők ketten. Éjfélre beigazolódott, hogy a szikra még ott van,sőt! Úgy tudták lángra lobbantani egymást, mint senki.  

Reggel egymás karjai közt ébredtek ismét.

Bár tele voltak kérdőjelekkel, most megbeszélték, hogy komolyan gondolják a kapcsolatot. Nincs több hazugság,nincs több csalárdság.

Frenkynek be kellett fejezni a homlokzatfestést, így Bell kikísérte az ajtóig "régi- új " kedvesét. És ugyanolyan széles mosollyal az arcán bújt vissza az ágyába, mint annak idején 14 és fél évesen.

Még egy igen komoly beszélgetés várt Bellre. Tomnak el kellett magyaráznia a helyzetet. El kellett mondania, hogy semmi baj vele, csak éppen ismét feltűnt a színen Frenky.

Napokkal később Bell rosszul lett. És másnap is,és másnap is. Valami nem klappolt. Már nem balettozott, már nem csinált semmi olyan megerőltető dolgot, ami miatt így érezhette magát.

Reggel a munkahelyén bement a mellékhelységbe és 4 órán keresztül ki sem jött onnan. Egyfolytában öklendezett. Mikor jobban lett, visszatámolygott a helyére.

- Lehet,hogy terhes?

- Az nem lehet, gyógyszert szed!

- Akkor mi ez?Nagyon, de nagyon össze kellett magát szednie, hogy haza tudjon menni.

A következő nap, nem bízta a véletlenre a dolgot. Elment a gyógyszertárba és vett egy terhes tesztet.

Semmit nem mutatott. Vagyis azt mutatta, hogy negatív az eredmény.

Bell nem tudta eldönteni, most sírjon vagy nevessen... Már nagyon vágyott egy családra és már-már el is hitte, hogy itt bizony baba lesz. Az is megfordult a fejében, hogy ezt a sors akarta így: az első szerelem, a legnagyobb szerelem teljesülne be egy új élet jövetelével.

Este találkoztak Frenkyvel. Elmondta, hogy Ő szinte biztos, hogy terhes, de a teszt negatív lett. Nem volt mit tenni, vártak. Egy hosszú hét telt el. Ráadásul nem is tudtak találkozni, Frenky vidékre ment dolgozni.

Kemény egy héten voltak túl. Teszt ismétlés:pozitív!!

8 évvel az első nagy szerelem fellobbanása után, ott álltak egymással szemben és szólni sem tudtak.

Régen sokat fantáziáltak arról, milyen is lehetne, ha Ők ketten egy családot alkotnának, gyerekeket nevelnének és együtt öregednének meg.

Mindig nagy családot szerettek volna, mikor éppen béke volt köztük. Most csak ültek és hallgattak. Ugyanaz a feladat állt előttük, mint 8 éve. Sokat változtak ez idő alatt, újra kellett tanulni egymást. Ez már nem az a diák szerelem volt....És a tetejében még a baba is útban van! Hogy fogják ezt a szülőknek beadagolni?? Mert arról szó sem lehet, hogy elvetetik.

Este Frenky bekopogott Emmáékhoz. A gyerekek Bell szüleivel szemben állva elmondták, hogy ez most nagyon komoly,és akarják ezt a kisbabát és összeházasodnak. Végül is 22-24 évesen már illő tudni, mit akar az ember...

Mondani sem kell, a szülők egyszer ültek le egy asztalhoz beszélgetni, soha többé. Klara a mostoha anya Bellt hibáztatta, hogy ez megtörténhetett és ennek hangot is adott Emma házában. Nem nagyon vették jó néven, hogy a saját otthonukban szapulják a lányukat, úgyhogy hamar véget is vetettek ennek az értelmetlen beszédnek. Legközelebb az esküvőn találkoztak az "öröm szülők".Eközben a fiatalok most először életükben, leülhettek egy asztalhoz anélkül, hogy bárki is tiltotta volna nekik.

Frenky elvette Bellt és boldogan éltek, míg....

Na nem!.. Már említettem, hogy ez nem leányregény!?